Az előbbinél még személyesebbé merem tenni ezt a cikket, hisz tervben van néhány élményt megosztani veled, abból amit én nemrég láttam, tanultam, tapasztaltam.
Bizonyára harmadjára már jobban ismertem, hogy hol mi és hogy van a dolgok rendje a városi kórházban. Most már tudtam hogy az ágyak az ajtótól vannak számozva (figyelembe véve, hogy tavaly fordítva számoltam és a 3-as ágynak adtam hidrokortizolt az 1-es ágy helyett, így sikerült felébreszteni egy szkizofréniást. Na de hamar ki is javítottam a hibát, ne mondj semmit.).
Most már azt is tudtam hogy azokat a fiolákat melyeken nincs pont ahol el kell törni ,hatékonyabb valami segédeszközzel eltörni, ugyanis szemem előtt láttam a kollegám személyében magamat, ezelőtt egy évvel, amikor széppen a szilánkok megálltak az ujjában.
Három hétig minden reggel a vérnyomás és pulzusbejegyzésekkel kezdődőtt, majd az új betegek kórtörténetfelvázolásával, kielemzésével, diagnosztikájával folytatódott különböző laborokban, termekben, majd kávészünet, kezelések és irány öltöző.
Ez a kórtörténet elég unalmasnak hangzik, de tulajdonképpen nem az. Egy beszélgetés a beteggel arról, hogy miert is utalták be, a betegsége története, egyébb betegségek születése óta, gyógyszerek amelyeket eddig szedett ,életkörülmények, családtagok betegségei (ugyanis egyes betegségek öröklődnek) és minden amit te, mint orvos észereveszel rajta...látva, tapogatva, kopogtatva vagy meghallgatva ( sztetoszkóppal ), ezt mind széppen bejegyzed egy füzetecskébe, a kórlapba. Van ennek a kórlapnak bizony az objektív vizsgálat és anamnézis mellett csomó diagnosztikában segítő elemek: vérvizsgálatok, röntgen, EKG, ekográfia...sok-sok speciális vizsgálat, betegségtől függően,. Mindez összesítve alapja a diagnózisnak.
Persze nem könnyű dolog kiszedni az öreg bácsikból-nénikből amit te meg szeretnél tudni, annélkül ,hogy ne tudjál meg sok- sok személyes infót. Mondjuk hasznos tudni, hogy stresszes családi körben él, mert a stressz fokozhatja a szívmegbetegedését, és nemcsak. De amikor elkezd a beteg síni mert ezelőtt 20 évvel meghalt a testvére, vagy éppen recepteket mesél, vagy elkezd politikázni elég kényelmetlen leállítani, anélkül ,hogy szemtelennek tünj .
Mindent meg kell tanulni, azt is, hogy hogyan tedd fel a kérdést, anélkül hogy befolyásold a választ . Például „mit érzett?” ”milyen jellegű fájdalom?”, és nem pedig „fájt is?”, ”szúrós jellegű fájdalom?”. Hallásból nem tűnik nehéznek, de szerintem az. Fokozatosan minden hasznos információt sorrendbe tenni, és levezetni a betegség lefolyását okoktól kezdve, mint egy szép algoritmust, majd diagnosztizálni.
Volt egy eset. Az első melynek üres lapját kezembe nyomták. Bakteriális endokarditisz.(vagyis egy bakteriumgombolyag a sziv belsejében, a billentyűn). Ekón kiderült, hogy a mitrális billenyűn van, 1,2cm. 43 éves férfi, ezelőtt egy évvel megfázott, 4 napig antibiotiokumozott önszántából (nyilván nem elég), majd a tünetek elmúltak. Közben becsúszott egy tüdőgyulladás is. Majd nemrég észerevette hogy nehezen bírja a mozgást. Így kerül kórházba. 2 napon belül már bemutatták az esetet az egész orvosi kar előtt (szerencsére minden helyesen volt bejegyezve a lapba). Persze hamarosan kezdte a kezelést penicilinnel.
Érdekel az onkológia. Most is kerestem többet foglalkozni rákos betegekkel. És mondhatom hogy örültem amikor levitt az orvosnő az onkológia sebészetre egy vizsgálatra (ő egy nagyon jó kardiológus , le a kalappal előtte, pici részben mert hivták a korház más részlegeire is, és mindig vitt magával).
Volt azért egy bácsi, már harmadjára jött vissza a kórházba, ez alkalommmal, már a műtét sem segíthetett rajta. Eleinte nem örült, hogy nem az aszisztensnő megy felé az inekcióval., de aztán belenyugodott. Nehezemre esett nem sajnálni, amikor láttam az arcán hogy mennzire fáj neki ahogy folyt az érbe a gyógyszer, és néha eldugul a tű, néha nagyon nehéz megtalálni az eret, néha tele van kék foltokkal az egykori szurkálásoktól. Néha bejössz másnap és üres az ágy és a kórlapon írja, hogy „decedat”.
Volt azért egy bácsi, már harmadjára jött vissza a kórházba, ez alkalommmal, már a műtét sem segíthetett rajta. Eleinte nem örült, hogy nem az aszisztensnő megy felé az inekcióval., de aztán belenyugodott. Nehezemre esett nem sajnálni, amikor láttam az arcán hogy mennzire fáj neki ahogy folyt az érbe a gyógyszer, és néha eldugul a tű, néha nagyon nehéz megtalálni az eret, néha tele van kék foltokkal az egykori szurkálásoktól. Néha bejössz másnap és üres az ágy és a kórlapon írja, hogy „decedat”.
Mindez inkább motivál. Az embernek szüksége van arra, hogy tudjon szólni ha észrevesz valamit. Meg kell tanítani nekik, hogy első percben szóljon, és nem akkor, amikor már nincs mit csinálni. Ne a kényelmet tegye első helyre, hanem az egészséget.